Nincs pardon
Különböző székházakra irányította rakétaegységeit Észak-Korea
Az észak-koreai hadsereg szöuli médiumok székházának felrobbantásával fenyegetőzik.
2012.06.04 12:28MTITöbb dél-koreai médium szöuli irodáinak felrobbantásával fenyegetőzött hétfőn az észak-koreai hadsereg, őket téve felelőssé egy gyermekfesztivál bírálatáért.
A hadsereg vezérkara a KNCA hivatalos phenjani hírügynökség által ismertetett közleményében hangsúlyozta, hogy a rakétaegységek és más erők meghatározták az érintett médiumok szöuli irodáinak koordinátáit. A közlemény a célpontok között említi a Csoszun Ilbo és a Jungang Ilbo című napilapokat, a Dong-a Ilbo című napilap által működtetett televíziós csatornát, valamint a KBS, CBS, MBC és az SBS televíziókat.
Az észak-koreai hadsereg a felelősök között említette Ri Mjong Bak dél-koreai köztársasági elnököt is.
A vád szerint a dél-koreai sajtó "sárral dobálták meg" az észak-koreai Koreai Gyermekek Szövetsége 66. évfordulója alkalmából Phenjanban 20 ezer gyermek részvételével tartott rendezvényt. A KNCA szerint a gyermekek hűséget fogadtak az új vezetőnek, Kim Dzsong Unnak.
Ju Vu Ik dél-koreai országegyesítési miniszter abszurdnak nevezte a phenjani fenyegetést és felszólította Észak-Koreát, "azonnal szüntesse be a fenyegetőzést".
2012 eleje óta Phenjan mind epésebb hangnemű kirohanásaiban többször is "szent háborúval" fenyegette meg Szöult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


