Megöltek több katonát
Lesből támadtak a kommunista gerillák a Fülöp-szigeteken
Lesből támadó kommunista lázadók szerdán megöltek legalább tizenegy katonát és egy civilt a Fülöp-szigetek északi részében. Az utóbbi években ez volt a hadsereg legsúlyosabb vesztesége, amelyet egyetlen összecsapásban szenvedett el.
2012.04.25 12:50MTIA Népi Hadsereg gerillái Ifuago tartomány egyik eldugott falvában ütöttek rajta a három teherautóból álló konvojra – közölte egy katonai szóvivő. A katonák a Kiangan településen lévő támaszpontjukra tartottak.
A halottak között volt egy tiszt és a helyi katonazenekar egyik női tagja. Két másik katona és egy zenész megsebesült.
A gerillák mintegy három órán át tartó tűzpárbaj után visszavonultak. Később erősítés érkezett és üldözőbe vette a menekülő lázadókat.
Tűzszüneti megállapodás híján a délkelet-ázsiai szigetországban gyakoriak a szórványos összecsapások a katonák és a lázadók között. A szerdai támadás négy nappal azután történt, hogy ugyanabban a hegyvidéki körzetben hat gerilla meghalt a kormányerőkkel vívott csetepatéban.
A 43 éve tartó lázadás beszüntetésére irányuló, norvég közvetítéssel folytatott tárgyalások tavaly megszakadtak, mert a kormány nem volt hajlandó teljesíteni a lázadók követelését, és szabadon engedni több elfogott társukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


