Orosz-magyar külügyi konzultáció
Hóvári Szíriáról tárgyalt Moszkvában
Hóvári János, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az észak-afrikai és a közel-keleti régió kérdéseiről folyatott konzultációt csütörtökön az orosz külügyminisztériumban.
2012.04.19 19:25MTIHóvári János orosz partnere Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes, az orosz államfő közel-keleti különmegbízottja volt - tájékoztatott a moszkvai külügyminisztérium.
A tárca megfogalmazása szerint mindkét fél számára hasznos, konstruktív véleménycsere zajlott, amelynek során a közel-keleti és az észak-afrikai régió helyzetéről, azon belül is a szíriai és a közel-keleti rendezésről volt szó.
Hóvári János és Mihail Bogdanov az orosz tájékoztatás szerint megállapította: álláspontjuk megegyezik abban, hogy Kofi Annannak, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottjának misszióját minden oldalról támogatni kell. A szíriai válság békés rendezését széles körű nemzeti párbeszéd alapján tartják megvalósíthatónak.
A magyar és az orosz külügyminisztérium között rendszeresek a magas szintű konzultációk aktuális nemzetközi és regionális kérdésekről. A magyar Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkárának moszkvai munkalátogatására is ennek keretében került sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


