Nincs tűzszünet
Szíria - Az ellenzék provokálja a kormányt?
Szergej Lavrov kijelentette: a szíriai ellenzék provokálja a damaszkuszi kormányt, hogy az megsértse a tűzszünetet.
2012.04.18 13:15MTI"Nem kevesen vannak azok, akik azt szeretnék, hogy Kofi Annan terve ne valósuljon meg, hogy más lehetőségeket lehessen követelni, amelyek alatt elsősorban erőszakosak értendőek" - vélekedett az orosz külügyminiszter.
Lavrov török sajtójelentésekre hivatkozott, amelyek szerint az úgynevezett Szabad szíriai hadsereg harcosai visszaélnek menekült státusukkal, és török területről készítenek elő támadásokat szíriai határellenőrző posztok ellen.
Marokkói kollégájával, Szaad ad-Din al-Oszmanival Moszkvában tartott közös sajtóértekezleten az orosz miniszter sürgette az ENSZ főtitkárát, hogy terjessze be a Biztonsági Tanács elé a világszervezet által Szíriába küldendő megfigyelőcsoportra vonatkozó konkrét javaslatokat.
A Rosszija 24 hírtelevízió által élő adásban közvetített tájékoztatón Lavrov azt is kifejtette: Moszkvát aggasztják Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga közös szíriai különmegbízottja béketervének és a végrehajtási folyamat értékelésének kisajátítására irányuló törekvések.
A külügyminiszter ezzel "Szíria barátainak csoportjára", az általa önjelöltnek nevezett szerveződésre utalt. A csoport 83 ország részvételével április elsején Isztambulban rendezett tanácskozásán mások mellett a Perzsa-öböl több országa is képviseltette magát.
A marokkói külügyminiszter arra ösztönözte Oroszországot, hogy gyakoroljon nyomást a szíriai kormányra a tűzszünet betartása érdekében. Azt is hangoztatta, hogy Damaszkusznak ki kell vonnia csapatait az összes városból, mint azt Annan béketerve előírja. A marokkói diplomácia vezetője felszólított minden felet az erőszak beszüntetésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


