Véres tűzszünet Szíriában
Ismét dörögtek a fegyverek Homsznál
A szíriai hadsereg harckocsikkal és tüzérségi fegyverekkel ismét lőtte szerdán Homsz városát, három nappal azt követően, hogy nemzetközi megfigyelők érkeztek az országba a Kofi Annan által kidolgozott tűzszüneti egyezmény betartásának ellenőrzésére.
2012.04.18 09:11MTIA Helyi Egyeztető Bizottságok (LCC) elnevezésű szervezet közlése szerint az ostrom intenzív volt, miközben egy felderítő repülőgép repült el a város fölött. A támadás négy városnegyedre terjedt ki, erős robbanások döreje volt halható - számolt be az LCC.
A felkelők egy másik szervezete, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint Homsz területének mintegy harminc százaléka továbbra is a rendszerellenes erők kezén van.
Az OSDH közölte: a keddi erőszakcselekményekben 15 civil vesztette életét, közülük hat Homszban. A szíriai forradalom szülőhelyén, Deraában a hadsereg műveletében két ember halt meg, míg egy harmadikkal egy temetésen végeztek a kormányerők. Az északnyugati Idlíb tartományban hat civilt lőttek le a rezsim katonái - közölte a londoni székhelyű szíriai jogvédő szervezet.
Az amerikai külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy 25 millió dolláros humanitárius segélyt folyósít Szíria lakosságának. Az összegből 8,5 millió dollárt a menekülteknek szánnak, így ezt az összeget az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának utalták át.
Washington emellett jelezte, hogy bővíti a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben álló erők segélyezését is. Az Egyesült Államok azonban kikötötte, hogy csak a politikai ellenzék segélyezése jöhet szóba, a fegyveres harcot folytatóké nem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


