Rendőrök is az áldozatok között
Afganisztán - Két öngyilkos merénylet egy nap alatt
Legalább huszonnégy ember vesztette életét és több mint húszan sebesültek meg két öngyilkos merényletben, amelyet kedden hajtottak végre Afganisztánban, az egyik akciót a tálib lázadók magukra vállalták.
2012.04.10 15:32MTIAz egyik merényletet a reggeli órákban a nyugati Herát tartományban követte el két lázadó, terepjáró gépkocsijukat maguk robbantották fel egy körzeti közigazgatási épület előtt. A rendőrség még a merénylet előtt üldözőbe vette a gépkocsit, s az egyik lázadó - figyelmen kívül hagyva a rendőrök felszólítását - akkor robbantotta fel a járművet, amikor az említett épület elé ért.
Guzara körzet közigazgatási vezetője elmondta, hogy az áldozatok között rendőrök és civilek egyaránt vannak, a merénylet időpontjában ugyanis sok civil állt sorban az épület előtt, hogy bejusson a hivatali félfogadásra. Anyagi kár keletkezett a körzeti közigazgatási, valamint egy rendőrségi épületben.
Azt az akciót egyelőre senki sem vállalta magára, a hírügynökségek szerint azonban az öngyilkos merénylet a Hamid Karzai elnök vezette kormány ellen harcoló tálibok "védjegyét" viseli. Az AFP megjegyzi: az iráni határ mentén fekvő, üzleti központnak tekintett Herát tartományt viszonylag ritkán dúlják fel ilyen merényletek, a tálibok inkább a saját "erődítményüknek" tartott déli országrészre összpontosítják támadásaikat.
Nem váratott magára az újabb merénylet, mégpedig a déli Hilmend tartományban. Három merénylő kedden megtámadta az ottani tartományi kormányzói hivatalt. Egyikük tüzet nyitott a rendőrökre, akik viszonozták a tüzet, megölve két lázadót. Ekkor a harmadik merénylő felrobbantotta magát, és a detonáció következtében nyolc rendőr is halálát lelte. Ezt az akciót a tálibok magukra vállalták. A két keddi merénylet 11 rendőr, 8 civil és 5 merénylő életébe került.
A Reuters hírügynökség egy NATO-szóvivőt idézett, aki elmondta: eddig semmi nem utalt arra, hogy a tálib lázadók meg akarnák ismételni tavalyi átfogó "tavaszi offenzívájukat" a külföldi és a Hamid Karzait támogató afgán erők ellen. Egyelőre úgy tűnik, hogy elszigetelt támadásokat intéznek kisebb fegyveres egységek és létesítmények ellen. A szóvivő hozzátette: bár a tálibok az idén még nem hirdettek semmiféle offenzívát, a NATO-erők éberen figyelik a mostani eseményeket, és felkészülnek a támadások esetlegeses megsokszorozódására.
Tavaly április végén a tálib felkelők "tavaszi offenzívát" hirdettek a nemzetközi erők katonái és az afgán biztonsági erők tagjai ellen. Akkor közleményben fenyegették meg támadásokkal az afgán állami tisztségviselőket és az olyan hazai és külföldi cégek vezetőit is, amelyek a NATO vezette biztonsági erőket szolgálják ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


