Elvette fegyvereiket, majd elmenekült
Megölte kollégáit egy afgán rendőr
Az afgán rendőrség közölte: kilenc rendőrrel végzett egy kollégájuk az Afganisztán keleti részén található Paktika tartomány Jajahil nevű városában pénteken.
2012.03.30 11:11MTIAz Aszadullah névre hallgató férfi egy kis helyőrségen vette át a szolgálatot hajnali háromkor, majd ismeretlen okból lelőtte alvó társait, elvette fegyvereiket és elmenekült.
Az áldozatok között volt Aszadullah egyik fivére, valamint a helyőrség parancsnoka, Mohammad Ramazan, akinek két fiával szintén végzett a támadó - mondta el Davlat Han helyi rendőrfőnök.
Han a tálibokat vádolta meg a gyilkosság elkövetésével, gyávának nevezve Aszadullahot.
A rendőr két testvérét kihallgatják.
Paktika tartomány a Hakkani-hálózat néven ismert, pakisztáni központú szélsőséges csoport egyik fellegvára. A hálózat jó kapcsolatokat ápol a tálibokkal és az al-Kaidával. A felkelők általában a nemzetközi haderő tagjait veszik célba, de előfordul, hogy az afgán hadsereg és rendőrség ellen hajtanak végre merényleteket.
Az Afgán Helyi Rendőrség (ALP) tagjait, amelyhez Aszadullah is tartozott, az amerikaiak képezik ki, de az afgán kormánynak és rendőrségnek felelősek.
Eközben egy pénteki pokolgépes támadásban egy afgán rendőr meghalt, egy másik pedig megsebesült Hilmend tartomány délnyugati részén. Csütörtökön késő este ugyanebben a tartományban háza előtt lőttek agyon egy rendőrt.
Az utóbbi két nap a NATO-erőknek is veszteséges volt, az észak-atlanti szervezet két tagja halt meg Afganisztán déli részén. A szövetség egyik alkalmazottja egy pokolgépes merénylet áldozata lett pénteken, míg a másik a felkelők támadásában vesztette életét csütörtökön.
Idén a nemzetközi haderő 88 tagját ölték meg a szélsőségesek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


