Feltételezett radikálisokat vettek őrizetbe
Zsidó elöljárókat raboltak volna el Franciaországban
A vizsgálathoz közel álló források közölték: néhányan a Franciaországban múlt pénteken őrizetbe vett feltételezett iszlám radikálisok közül emberrablásokat terveztek, többek között egy zsidó elöljáró ellen.
2012.04.03 10:59MTIEgy forrás szerint az egyik emberrablás céltáblája egy "zsidó hangzású nevet viselő elöljáró" volt, egy másik forrás úgy tudja, hogy ez a személy egy "lyoni zsidó vezető" volt.
Bernard Sqarcini, a francia belső elhárítás igazgatója szombaton azt közölte a La Provence című regionális lappal, hogy a feltételezett iszlamisták a jelek szerint "emberrablásra készültek".
A francia rendőrség pénteken 19 radikális muszlim gyanúsítottat vett őrizetbe Toulouse városában és másutt. A razzia egy februárban betiltott dzsihádista szervezet, a nantes-i központú "Forsana Alizza" (Büszkeség Lovagjai) szervezet ellen irányult, amelynek vezetőjét, Mohamed Achamlanét is őrizetbe vették. Őt hétfőn Párizsba vitték, hogy a terrorellenes tevékenységet vizsgáló bírák kihallgassák. A pénteken lefogottak közül 15 személy őrizetbe vételét meghosszabbították a bírák. A terrorizmusellenes törvények értelmében az őrizetbe vétel négy napra szól, ez a határidő kedden délelőtt jár le.
Az esetleges vizsgálat elrendeléséről Francois Molins párizsi ügyész dönt, aki kedden késő délelőtt sajtóértekezleten számol be a fejleményekről.
A francia kormány a toulouse-i merényletsorozat után határozta el a feltételezett iszlamistákkal szembeni keményebb fellépést. A 19 gyanúsított őrizetbe vétele mellett a francia hatóságok négy muszlim hitszónok beutazását is megtiltották, s a belügyminiszter hétfőn kiutasított az országból öt iszlamistát.
Az őrizetbe vételeknek Franciaországban nagy médiavisszhangjuk volt, az egyik ellenzéki párt pedig - tekintettel a közelgő elnökválasztásra - "választási hadműveletnek" minősítette az intézkedést, amely egy héttel követte a toulouse-i hétszeres gyilkos, Mohamed Merah halálát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


