Tilosban jártak
Franciaország nem engedett be négy muzulmán hitszónokot
A francia hatóságok megtiltották csütörtökön négy muzulmán hitszónoknak, hogy belépjenek az országba.
2012.03.29 14:23MTIClaude Guéant belügyminiszter és Alain Juppé külügyminiszter közös közleményben tagadták meg az engedélyt, hogy a szóban forgó prédikátorok - akiket egy, a Muzulmán Testvériséghez közel álló iszlamista szervezet hívott meg - Franciaország területére lépjenek.
A hatóságok Akrima Szabri korábbi jeruzsálemi főmufti, a szaúdi Ajed bin Abdálláh al-Karni, Szafuat al-Hidzsázi egyiptomi és Abdalláh Baszfor szaúdi imám belépési engedélyét tagadták meg.
Két további személy, Mahmúd al-Maszri egyiptomi prédikátor és Juszef Karadávi - akiket Nicolas Sarkozy francia elnök nemkívánatos személynek nyilvánított - lemondták részvételüket a Francia Iszlám Szervezetek Uniójának április 6. és 9. között megrendezésre kerülő kongresszusán.
A két francia miniszter ezenfelül sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az iszlám szervezet meghívta rendezvényére Tariq Ramadan egyiptomi származású svájci iszlámkutatót, "akinek nézetei ellentétben állnak a köztársaság szellemiségével". Ramadan a Muzulmán Testvériséget megalapító Haszan el-Banna unokája.
Géant és Juppé közleményükben kifejtették továbbá: miközben szélsőséges ideológiák és téveszmék nevében támadják Franciaországot, továbbra is tiszteletben kell tartani olyan, Franciaországban törvényekben garantált alapvető értékeket, mint az emberi jogok, a világi állam, valamint a vallások és egymás véleményének tiszteletben tartása.
A nyilatkozat részben utalt a közelmúlt franciaországi eseményeire, amikor egy dzsihádista merénylő Montaubanban és Toulouse-ban megölt három ejtőernyőst, három zsidó diákot és egy tanárukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


