Bíróság elé áll
Terrorista volna a francia atomfizikus?
Terrorista akciók kitervelése és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnyával való együttműködés vádjával áll bíróság elé egy francia atomfizikus csütörtökön Párizsban.
2012.03.29 12:45MTIAdlene Hicheur - aki a svájci CERN részecskegyorsítóban dolgozott - az ügyészség szerint feltételezett al-Kaida-tagoknak küldött e-mail üzeneteiben azt írta, hogy meg kell büntetni a nyugati kormányokat az iraki és afganisztáni állítólag muszlimellenes háborúkért.
A csütörtökön kezdődő perben az algériai származású férfi "terrorista támadások céljából létrehozott bűnszövetkezet" vádjával áll bíróság elé. Ügyvédei és támogatói hevesen tagadják a vádakat.
Az atomfizikust 2009 októberében vették őrizetbe, miután felmerült annak gyanúja, hogy kapcsolatban áll az al-Kaida algériai szárnyával. A francia rendőrség vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy a férfi a katonaság Annencyben található bázisát tervezte megtámadni, amely egy, az afganisztáni hadműveletekben részt vevő francia egységnek ad otthont.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


