Az összes halálozás 5 százaléka
Svájc - Az eutanázia már nem mérgezés
Az ország első ilyen természetű hivatalos adataiból kiderül: a svájci halálozási statisztika szerint az eutanáziával elhunytak teszik ki az összes halálozás 5 százalékát.
2012.03.27 18:48MTIA közelmúltig a svájci statisztikában a segítséggel elkövetett öngyilkosság "mérgezésként" szerepelt az adatokban. A most közzétett számokból az derült ki, hogy ezer halálos esetre 5 eutanázia jut. A módszert választók 55 százaléka nő, 45 százaléka férfi.
Az is egyértelmű, hogy évről évre emelkedik a segítséggel elkövetett öngyilkosságok száma: míg 1998-ban csak 43 esetet regisztráltak, addig 2009-ben már 297-et. Ez a szám nem tartalmazza az alpesi országba kifejezetten ezzel a céllal érkezett külföldieket. Korábbi adatok nincsenek, jóllehet Svájcban 1942 óta számít legálisnak az eutanázia.
Az esetek 90 százalékában az elkövetők 55 évesek vagy idősebbek, csupán egy százalék 35 éven aluli, ami a 12 esztendőt összesítve mindössze 20 embert jelent.
A legtöbben halálos betegségben, legfőképpen rákban szenvedtek, de a vizsgált periódusban 71 depressziós és 24 vak páciens választotta az önkéntes halált.
Bernhard Sutter, Svájc legnagyobb, az öngyilkossághoz segítséget nyújtó csoportjának, az EXIT-nek az alelnöke szerint az adatokból kiderül, hogy ez a gyakorlat egyre elfogadottabbá válik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


