Gyikosság - vagy nem?
Négy idős beteget ölhetett meg az eutanáziában utazó orvos
Őrizetbe vettek a délnyugat-franciaországi Bayonne városában egy mentőorvost, akit azzal gyanúsítanak, hogy legalább négy idős beteget ölt meg a kórházban - közölte a francia sajtó pénteken.
2011.08.12 13:09MTIAz ápolószemélyzet vette észre, hogy az utóbbi öt hónap alatt négy gyanús haláleset következett be a kórház sürgősségi osztályán, s ezt augusztus 9-én jelentették vezetőiknek. A páciensek mindegyike élete végén járt, de mindnyájukat a sürgősségi osztályra szállították, ahonnan átkerültek volna egy "elfekvő intézetbe".
Michel Glanes, a kórház igazgatója értesítette az ügyészséget, s ennek nyomán a rendőrség "előre megfontolt szándékkal elkövetett szándékos emberölés" gyanújával indított előzetes nyomozást. A rendőrség különösen nagy gonddal vizsgálja legutolsó esetet, amely augusztus 3-án történt. Akkor egy 92 éves nő halt meg a kórházba szállítás másnapján.

A gyanú szerint az egyik mentőorvos követett el aktív eutanáziát. Az orvos már hosszú ideje dolgozik a kórházban, a nevét azonban nem közölték. Csak annyit tudni, hogy már szerdán őrizetbe vették. Ha a gyanú beigazolódik, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.
Xavier Bertrand munkaügyi miniszter és Nora Berra, az egészségügyért felelős államtitkár közölte, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a bayonne-i kórházban elhunyt betegek halálának körülményeit. A jelentés várhatóan két hónap múlva készül el.
Az aktív eutanázia számos esete kényszerítette gondolkozásra Franciaországot az utóbbi tizenöt évben. Még élénken él az emlékezetben Christine Malevre esete: az ápolónő hat gyógyíthatatlan beteg életét rövidítette le, s ezért 2003-ban tíz év börtönbüntetést kapott. Doktor Frédéric Chaussoy egy végtagok bénulásában szenvedő fiatalembert segített át a halálba injekcióval 2003-ban.
A fiatalember, Vincent Humbert előzőleg a köztársasági elnöktől követelte, hogy biztosítsák a "halálhoz való jogát", ám elutasításba ütközött. Ugyanabban az évben doktor Laurence Tramois és egy ápolónő halálos adag méreggel vetett véget egy rákbeteg szenvedéseinek. Az orvos egy év felfüggesztett szabadságvesztést kapott, a nővért felmentették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


