Elutasították az eutanázia betiltását
Svájc marad a halálturizmus fellegvára
A svájci Zürich kanton vasárnap népszavazáson - a szavazók mintegy 80 százalékának voksával - elutasította az eutanázia betiltását vagy akár korlátozását.
2011.05.15 23:36MTIAz első adatok szerint nem kapott többséget sem az eutanázia (kegyes halál) általános betiltása, sem az, hogy azt csak a kanton lakóinak engedélyezzék.
A referendum kezdeményezői a "halálturizmusnak" akartak véget vetni, ugyanis sok külföldi érkezik Svájcba meghalni az eutanázia engedékeny szabályozása miatt.
Az ország legnagyobb kantonjában a konzervatív Szövetségi-Demokratikus Unió (EDU) és az Evangélikus Néppárt (EVP) szervezte a referendumot, míg Svájc összes nagyobb pártja elvetette mindkét korlátozási javaslatot.
Az alpesi országban engedélyezett a passzív eutanázia, ha nem "egoista indítékok" húzódnak meg mögötte. A külföldiek elhalálozását is kísérő Dignitas szervezet adata szerint 2010 végéig összesen 1138 ember vette igénybe a szervezet segítségét. Főként németek, britek és franciák használják ki a svájci liberális szabályozást.
A svájci kormány mindazonáltal szigorítani akar a törvényeken és csak gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek engedélyezné a halálba átsegítést. A jövőben sem zárnák ki a külföldieket, de előírnák, hogy a svájci orvos, aki felírja a halálos adag altatót, bizonyos időn belül kétszer kell találkozzon a pácienssel, hogy meggyőződhessen akaratáról.
Az eutanázia csupán Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban és Oregon amerikai szövetségi államban engedélyezett törvényileg.
Kapcsolódó írások:
- Sundance fesztivál: aratott az eutanázia-téma és a Like Crazy
- Holokausztmúzeumba kerül a náci "eutanáziakastély" makettje
- Botrányos pápák- 1.rész
- Eutanázia: Amikor a halál luxussá válik...
- XVI. Benedek: senki sem birtokosa a saját életének
- Eutanázia - a lakosság kétharmada támogatja valamilyen formáját
- Eutanázia héliummal
- Meghalt az a nő, akinek eutanázia-kérelmét elutasították - sokkoló fotó!
- Elutasította a bíróság egy nő eutanázia-kérelmét Franciaországban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


