"Kína valamennyi szíriai barátja"
Peking kapcsolatot tart a szíriai ellenzékkel is
A kínai külügyminisztérium szóvivője közölte: Kína kapcsolatot tart a szíriai helyzetben érintett különböző felekkel, köztük az ellenzéki erőkkel.
2012.02.09 16:51MTILiu Vej-min (Liu Weimin) beszámolt arról, hogy február 6-9. között Peking vendége volt egy szíriai ellenzéki szerveződés, a Nemzeti Koordinációs Testület (NCB) küldöttsége, amely találkozott Csaj Csün (Zhai Jun) külügyminiszter-helyettessel, valamint más, a térséget felügyelő vezető minisztériumi tisztviselőkkel.
A szóvivő elmondta, hogy az eszmecsere során megismerkedtek az NCB álláspontjával, s arról tájékoztatott, hogy a szíriai szervezet képviselői kifejezték: értékelték Kína tisztességes közel-keleti politikáját, továbbá szívesen vennék szerepének növelését a válság rendezésében. A látogatást már korábban tervbe vették - jegyezte meg a szóvivő azzal, hogy Kína már egy ideje kapcsolatot tart a főbb szíriai ellenzéki csoportokkal.
Vu Szi-ko (Wu Sike), Kína közel-keleti ügyekben kinevezett rendkívüli megbízottja korábban ugyancsak találkozott különböző ellenzéki szervezetek képviselőivel, köztük az NCB-vel. Peking az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanáccsal (SNC) is kapcsolatot tart - hangzott el.
Kína valamennyi szíriai barátja, semmiféle magánérdek nem befolyásolja, és a békés tárgyalások elősegítésén dolgozik - állapította meg Liu azt hangoztatva, hogy Peking szándékosan nem véd, vagy ellenez egyetlen felet sem a jelen helyzetben; a béke és biztonság fenntartásának elősegítésére törekszik.
"Felhívjuk az érintett szíriai feleket, hogy állítsanak le mindennemű erőszakot és tegyenek gyakorlati lépéseket a feszültség enyhítésére, a halálesetek elkerülésére" - húzta alá a szóvivő, kijelentve, hogy a szíriai embereknek érthető vágya a változás.
A szíriai kormányt arra szólította fel, hogy teljesítse a reformok végrehajtására tett ígéretét.
Kínát az elmúlt napokban heves bírálat érte, amiért Oroszországgal közös vétójával az ENSZ Biztonsági Tanácsában megakadályozta a szíriai kormány ellen tervezett szankciók életbeléptetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


