Mardniuk kell az aktivistáknak
Nem engedik haza Egyiptomból a washingtoni közlekedési miniszter fiát
Két nem kormányzati szervezet azt állította: az egyiptomi hatóságok megtiltották az ország elhagyását tíz amerikai politikai aktivistának, köztük a washingtoni közlekedési miniszter fiának.
2012.01.26 16:25MTIAz érintett amerikai szervezetek az egyiptomi demokratikus átalakítás támogatása és elősegítése érdekében tevékenykedtek a tavaly februári forradalom óta katonai tanács által irányított arab országban.
A lépés komoly kérdéseket vet fel az egyiptomi demokratikus átmenettel kapcsolatban, s hatással lehet az amerikai segélyezési politikára is - mondta a washingtoni külügyminisztérium emberi jogi ügyekért felelős külügyi államtitkára.
Az Egyesült Államok évi 1,3 milliárd dollárral támogatja az egyiptomi hadsereget.
Az utazási tilalom az Egyiptomban tevékenykedő 17 külföldi nem kormányzati szervezet (NGO) ellen indított igazságügyi vizsgálattal van összefüggésben. A szervezeteket a bejegyeztetésre vonatkozó szabályok megsértésével gyanúsítják.
Az intézkedés által érintettek személyek között van Sam LaHood, a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) egyiptomi irodájának vezetője, Ray LaHood amerikai közlekedési miniszter fia. Az IRI-stáb négy tagjának, valamint az Országos Demokrata Intézet (NDI) hat munkatársának tiltották meg az arab ország elhagyását.
Mindkét szervezet jelentős kormányzati pénzügyi támogatásban részesül, kapcsolat fűzi az amerikai politikai pártokhoz is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


