Bosszú a gonosztevőkön
Százezrek ünnepeltek a felkelés évfordulóján Egyiptomban
Egyiptomiak százezrei vonultak fel szerdán Kairóban és az ország más városaiban, hogy megemlékezzenek a Hoszni Mubarak elnök uralmát megdöntő felkelés kezdetének első évfordulójáról.
2012.01.26 07:35MTIAz ország katonai vezetésének rendeletére ezen a napon szabadon engedtek mintegy 3 ezer foglyot a börtönökből. A liberálisok és világiak, valamint az iszlamisták Kairóban, a Tahrír tér különböző oldalain gyülekeztek, tükrözve azt a mély politikai megosztottságot, amely Mubarak bukása óta kialakult az országban.
A táblák, feliratok is azt mutatták, hogy nincs egyetértés abban, mit jelképez ez a nap, melyek a "január 25-i forradalom" céljai és azok elérésének eszközei, s abban sem, hogyan viszonyuljanak az országot közel egy éve irányító hadsereghez.
"Le a katonai uralommal!", "Forradalmat a győzelemig, forradalmat Egyiptom minden utcáján!" - skandálta egy főleg fiatalokból álló csoport a tér egyik részén. A jól szervezett és a választásokon jelentős fölényt kivívó iszlamista pártok viszont - helyzetüknél fogva - nemigen támogatnának egy újabb felkelést.
A biztonsági szolgálatok tájékoztatása szerint gyakorlatilag minden kormányzóságában tartottak nagygyűléseket. Alexandra, Szuez és Iszmáilíja városban ezrek gyűltek össze. Nagyobb incidensről sehonnan sem érkezett jelentés. Szerdán érvénybe lépett a gyűlölt rendkívüli állapot részleges feloldása, amit Egyiptom jelenlegi katonai vezetője, Huszein Tantávi marsall előző nap tévébeszédben jelentett be. Eszerint feloldották a több mint három évtizede érvényben lévő drákói törvényeket, de azok a "gonosztevőkkel" szemben hatályban maradnak.
"Gonosztevőkön" sok esetben egyszerű tüntetőket értettek a katonai hatóságok az utóbbi időben, és ez sokszor vált gúny tárgyává a független sajtóban. Fiatal tüntetők gyakran kántálták a tüntetéseken: "Gonosztevők vagyunk!" A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerdai közleményében bírálta a rendkívüli állapot feloldásának részleges voltát, úgy ítélve meg, hogy az "felhívás a (rendőrség általi) rossz bánásmód folytatására".
"Az annyi éven át visszaélésekre alkalmat adó rendkívüli állapot fenntartása mindazok megsértése, akik a jogállam visszaállítását szorgalmazták" - állapította meg közleményében Joe Stork, a HRW közel-keleti osztályának helyettes vezetője. Az évfordulón mintegy 3 ezer fogoly hagyhatta el a börtönöket a legfelső katonai tanács rendeletére.
A biztonsági szolgálatok illetékeseinek közlése szerint 1959-en közkegyelemben részesültek, 1014 másik, bűncselekményekért elítélt pedig jó magaviseletének köszönhetően szabadult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


