Feloldják a rendkívüli állapotot
Egyiptom - Szerdán véget ér az 1981 óta fennálló helyzet
Mohamed Huszein Tantávi marsall, a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsának feje bejelentette: szerdától megszűnik Egyiptomban az 1981 óta érvényben lévő rendkívüli állapot.
2012.01.24 17:59MTIAz emberjogi szervezetek és számos politikai mozgalom által követelt intézkedés hatályba lépése egybeesik a Hoszni Mubarak elnököt megdöntő felkelés kezdetének első évfordulójával.
"Úgy döntöttem, hogy az erőszakos bűncselekmények elleni harc eseteit leszámítva 2012. január 25-én reggeltől országszerte megszüntetem a rendkívüli állapotot" – jelentette ki az arab országot Mubarak bukása óta irányító katonai tanács vezetője a nemzethez intézett üzenetében.
A rendkívüli állapotot 1981-ben, az Anvar Szadat elnök életét kioltó merénylet után vezették be, majd utódja, Hoszni Mubarak harmincéves kormányzása idején végig érvényben volt. Az intézkedés lehetővé tette a polgári szabadságjogok korlátozását és a különleges bíróságok működését.
A katonai kormányzás ígéretet tett a rendkívüli állapot eltörlésére, mihelyst helyreáll a stabilitás. Tavaly szeptemberben jelentette be, hogy – miután 2010-ben Mubarak a terrorizmusra és a kábítószer-kereskedelemre korlátozta – kiterjeszti a törvényt a sztrájkokra, a közlekedés megzavarására és az álhírek terjesztésére is. A törvény értelmében a rendkívüli állapot 2012. június 30-ig lett volna érvényben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


