Az oroszok már nincsenek is annyian
"Bárhova, csak oda ne..."
Hamisítanak, túl korai házasságba és gyermekvállalásba vagy betegségbe menekülnek az orosz fiatalok.
2011.11.17 15:24Konrád - ma.huOroszország kifogyott a sorozható fiatalokból, panaszkodott az orosz vezérkari főnök. Az Orosz Hadsereg jelenlegi, a sorozott állományt érintő krízisének főbb okai a demográfiai csökkenés, és a sorozottakkal szembeni brutális bánásmód.
Nikolaj Makarov szerint a 18-27 közötti fiatal férfiaknak mindössze 11,7 százaléka felelt meg a hadseregnek, de 60 százalékuk egészségi panaszok miatt nem sorozható a törvény szerint. „Az a helyzet állt elő, hogy nem maradt senki, akit besorozhatnánk” - mondta el Makarov.
Sok fiatal hamisítja meg egészségügyi dokumentumait, sőt egyesek inkább fiatalon családot alapítanak annak érdekében, hogy elkerüljék a 12 hónapos kötelező katonai szolgálatot. A helyzet arra kényszerítette a Védelmi Minisztériumot, hogy a sorozási számot megfelezze a 2011-es őszi szezonban. Így a tavasszal tervezett 250-300.000 fiatal helyett mindössze 135.850 fog angyalbőrt húzni. Az 1990-es demográfiai krízis csúcshatását várhatóan 2014-be érzi majd meg legjobban a hadsereg.
Kapcsolódó írások:
- Alaposan megújul az orosz hadsereg
- Örményország számít az orosz hadseregre egy hegyi-karabahi háborúban
- Az Orosz Hadsereg Akadémiai Alexandrov Kórusa és Táncegyüttese az Arénában!
- Az orosz hadsereg legalább tizennégy ellenőrző pontot működtet Grúziában
- Az orosz hadsereg a civil miniszter ellen fordul?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


