Botrány készül a védelmi minisztériumban
Az orosz hadsereg a civil miniszter ellen fordul?
Az orosz hadsereg vezetői elégedetlenek Anatolij Szergyukov civil védelmi miniszterrel, egyre többen kérik leszerelésüket, és ezzel függ össze, hogy Jurij Balujevszkij hadseregtábornok, vezérkari főnök, első miniszterhelyettes is állítólag nyugdíjazását kérte - írta hétfőn két moszkvai lap, az Izvesztyija és a Nyezaviszimaja Gazeta.
2008.03.24 13:30MTIAz Izvesztyija című újság szerint a védelmi minisztériumban botrány készül, amelynek közvetlen kiváltó oka, hogy a miniszter utasítást adott a katonaorvosok, a jogászok, az újságírók és a hadtáp állományában dolgozók civil állományba helyezésére. Az utasítás például a Krasznaja Zvezdánál, az ország vezető katonai sajtóorgánumánál azt jelenti, hogy közel 60 ember kerül polgári állományba: ezzel fizetése a mainak mintegy negyedére - kb. 105 ezer forintról 28 ezer forintnyira - csökken, elveszti jogosultságát az ingyenes lakásra és orvosi ellátásra.
Emellett a lap nem tud majd exkluzív hírekhez jutni, mivel a civilek számos helyre nem juthatnak be, ahol katonaként jelen lehettek. Felháborodást váltott ki az is, hogy Szergyukov el akar adni számos jelentős katonai ingatlant, s ki is írt árverésre két kisebb telepet, közülük az egyiket a milliárdosok villáiról híres Rubljovszkoje út mellett. Nem tudnak elég lakást építeni a tiszteknek, közben meg vállalkozóknak adják el a nagyon értékes telkeket - háborogtak a főtisztek.
Emellett a szükséges engedélyt Viktor Zubkov kormányfő, Szergyukov apósa írta alá, nem pedig a jogszabálynak megfelelően az Állami Vagyonügynökség vezetője - írta az Izvesztyija. A Nyezaviszimaja Gazeta rámutatott, hogy az ellenállás még csendes, de a leszerelési kérelmek lassan tömegessé válnak. Balujevszkij vezérkari főnök a lap értesülése szerint először novemberben kérte nyugdíjazását, amikor a szentpétervári Oleg Eszkint, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tartalékos vezérőrnagyát Szergyukov megtette kommunikációs és informatikai kérdésekkel foglalkozó helyettesévé, és egyéb hatásköröket is elvett a vezérkartól.
A második "felmondást" az elnöki adminisztrációnak küldte Balujevszkij, hogy felhívja a figyelmet az ügyre, de csak annyit ért el, hogy Vlagyimir Putyin elnök további három évre engedélyezte hivatalban maradását. A harmadik kérelmet februárban adta be, miután Viktor Vlaszov, a hadsereg lakásügyekkel foglalkozó szolgálatának megbízott vezetője öngyilkos lett, és Szergyukov a minisztérium, illetve a vezérkar igen nagyarányú létszámcsökkentését vette tervbe. A vezérkari főnök állítólag azért tartózkodik most rejtélyes szabadságon, mert magas szinten türelemre intették a májusi kormányátalakításig.
A lap rámutatott: a minisztérium mai vezetői közül a legtöbb semmiféle gyakorlati tapasztalattal nem bír, s például Alekszandr Burutyin volt elnöki tanácsadó, akit a Kreml állítólag a vezérkar élére szán, még egy zászlóaljnak sem parancsolt soha, miközben a tisztségre több katonai körzet Afganisztánt és Csecsenföldet megjárt, tapasztalt parancsnoka pályázik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06