A halál sötét öltönyben érkezett
Nyílt bírósági tárgyaláson jelent meg a norvég mészáros
A férfi, aki 77 embert gyilkolt le Norvégiában, most először jelent meg nyilvánosan a bíróság előtt.
2011.11.14 12:25ma.huA korábbi, zárt ajtók mögött rendezett meghallgatások után ezúttal nyílt tárgyaláson folytatódott Anders Behring Breivik, a norvég mészáros néven elhíresült tömeggyilkos pere.
A 32 éves szélsőjobboldali támadó július 22. óta van őrizetben, miután Utoeya szigetén, egy ifjúsági táborban 77 embert mészárolt le.
Anne Leer újságíró, aki ott ült a tárgyalóteremben, elmondta: a légkör feszült volt, és rendkívül nyugtalanító.
A tárgyaláson körülbelül 30 túlélő és rokon vett részt. Leer elmondta: Breivik - aki szürke öltönyben jelent meg - egyenesen a szemükbe nézett, nagyon nyugodt volt és professzionális.
A férfi a júliusi gyilkosságokat elismerte, ám tagadta büntetőjogi felelősségét, mondván: a mészárlás szükséges volt a muszlim előrenyomulás és multikulturalizmus térnyerésének felszámolásának érdekében.
A norvég Legfelsőbb Bíróság pénteken döntött úgy, hogy a meghallgatások nyilvánosak lesznek. Geir Lippestad védőügyvéd üdvözölte a lépést, hiszen védence, mint elmondta: végig ezt szerette volna.
Kapcsolódó írások:
- "Szadista kínzás" - kijön a magánzárkából a norvég mészáros
- Breivik megmutatta, hogy ölt le 77 embert
- Sokk: a dán szélsőjobbosok osztják Breivik nézeteit
- Merénylet Norvégiában - Breivik célpontjai között volt a királyi palota is
- Két norvég pszichiáter tapogatózik Breivik elméjében
- Valami nagyra készült - tovább gyilkolt volna a norvég mészáros
- Átszállították Breiviket a második rendőrségi kihallgatásra
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


