Kiderül, hogy felelősségre vonható-e
Két norvég pszichiáter tapogatózik Breivik elméjében
A norvég rendőrség közölte: két norvég pszichiátert bíztak meg azzal, hogy elvégezzék az elmeorvosi szakvizsgálatot Anders Behring Breiviken, az egy héttel ezelőtti, 76 halálos áldozattal járó kettős merénylet gyanúsított elkövetőjén, hogy megállapítsák: büntetőjogilag felelősségre vonható-e.
2011.07.29 15:44MTIA szakértők a jövő héten kezdik meg munkájukat, és jelentésüket november 1-jéig kell elkészíteniük - jelentette be Paal-Fredrik Hjort Kraby, a nyomozás vezetője sajtóértekezletén.
Breivik beismerte a bűncselekmények elkövetését. "Annak eldöntését azonban, hogy bíróság elé állítható-e vagy nem, a szakemberekre kell bíznunk" - hangoztatta Hjort Kraby.
A nyomozásvezető elmondta, hogy péntek reggel megkezdték Breivik második rendőrségi kihallgatását, amelynek első óráiban a gyanúsított ugyanúgy viselkedett, mint korábbi kihallgatásán, vagyis nyugodt volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


