Szembesítették a mészárost
Breivik megmutatta, hogy ölt le 77 embert
A norvég rendőrség Utoya szigetén a július 22-i kettős merénylet tettese, Anders Behring Breivik részvételével rekonstruálta a mészárlást.
2011.08.14 14:51MTIA rövid hivatalos közlemény csak annyit tartalmaz, hogy Breiviket szombaton kihallgatták Utoya szigetén. Az egyébként a látogatók elől elzárt, Oslótól 40 kilométerre északra lévő tavi szigetre elkísérhette a hatóságokat a Verdens Gang című lap riportere, aki fényképeket készített a 32 éves, szélsőséges nézeteket valló férfiról.
Az újság szerint Breiviket csónakon vitték a szigetre, amely fölött eközben helikopterek köröztek. A képeken látszik, hogy erősen őrizték a fegyveres, golyóálló mellényt viselő rendőrök, részint azért, hogy ne szökhessen meg, de azért is, hogy megvédjék az esetleges bosszúállóktól. A kezére láncot, a derekára vezetőszárat erősítettek, és így mutatta meg lépésről lépésre tettének részleteit. Az egyik felvételen lőállásba helyezkedve, célzást imitálva látható. A nyolc órán át tartó rekonstrukciót filmre vették és bizonyítékként fogják felhasználni.
A férfi július 22-én 69 fiatalt lőtt agyon a szigeten lévő baloldali ifjúsági táborban, előzőleg pedig óriási pokolgépet robbantott Oslo kormányzati központjában, ahol nyolc ember vesztette életét.
Egy vasárnapi sajtótájékoztatón az ügyészség képviselője elmondta, hogy a gyanúsítottat nem érintette közömbösen érzelmileg, hogy vissza kellett mennie a bűntény helyszínére, de megbánást nem mutatott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


