Breivik és az "eszement" ötletei
Tele van őrült kívánságokkal a norvég mészáros
Nevezzék ki a hadsereg élére, mondjon le a király, angolul beszélne a bíróval, japán pszichiáterrel vizsgáltatná meg magát. A július 22-i norvégiai kettős merénylet elkövetője egyre több őrült és zavarba ejtő kérelemmel áll elő, de ezek némelyike elgondolkodtató.
2011.08.03 07:26MTIA július 25-én zárt ajtók mögött tartott első meghallgatáson Anders Behring Breivik egyenruhában akart megjelenni, amit a bíró nem engedélyezett. Angolul akart beszélni a bíróságon, de azt nem mondta meg, hogy miért - mondta el Christian Hatlo ügyész kedden tartott sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy ezt a kérését is elutasították.
Ügyvédje, Geir Lippestad közölte, hogy Breivik japán pszichiátert kért, mert szerinte jobban megértené őt, mint az a két norvég szakember, akiknek novemberig kell véleményt alkotniuk beszámíthatóságáról. "Ez a kívánsága a becsületről alkotott koncepciójába illik, úgy véli, hogy egy japán szakember jobban megértené, mint egy európai" - mondta a Dagens Naeringsliv című norvég magazin kedden megjelent számában az ügyvéd. A skandináv ország sajtója a hétvégén beszámolt arról, hogy a 32 éves tömeggyilkos - aki a multikulturalizmus és az iszlám elleni háború kereszteslovagjának tekinti magát - a király, a miniszterelnök és kormánya, valamint a vezérkar lemondását követelte.
Előállt azzal a követeléssel is, hogy nevezzék ki őt a norvég fegyveres erők főparancsnokának.
Több pszichiáter szerint ez a viselkedés együtt jár a személyiség nyilvánvaló nárcisztikus és megalomán vonásaival. Breivik feltöltött néhány fényképet is az internetre nem sokkal a tömegmészárlás előtt feltett több mint 1500 oldalas "kiáltványának" végére. Ezeken a fotókon kitüntetésekkel teletűzdelt egyenruhában vagy "marxistákra vadászó" elitkommandósként pózol.

"Úgy cselekszik, mint egy nárcisztikus egyén, egójával, egyenruháival és kiáltványával az egész világ előtt kérkedve" - fejtette ki Per Borre Husebo norvég elmeszakértő.
Ami furcsa szeszélynek tűnik, ugyancsak vizsgálatra érdemes kérdéseket vet fel. Így például hogyan volt képes egy több mint 1500 oldalas értekezést megírni tökéletes angolsággal Breivik, akinek nincs egyetemi diplomája, és saját állítása szerint autodidakta módon sajátította el tudását. A rendőrség vizsgálja ezt a nyomot is, s az amerikai hatóságok már kikérdezték Breivik egyik féltestvérét, aki az Egyesült Államokban él.
"Folyékonyan beszél angolul, és azt mondja, hogy az angol a munkanyelve. Amikor vegyi képletekről vagy technikai dolgokról van szó, előszeretettel használja az angolt" - magyarázta ügyvédje a Dagbladet című újságnak.
A norvég tömeggyilkost nem zavarják extravagáns kérései abban, hogy együttműködjön a rendőrséggel, ami szöges ellentéte beállítódásának. A kihallgatások során nyugodtan viselkedik, nem látszik rajta semmilyen érzelem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06