Merénylet Norvégiában
Sokk: a dán szélsőjobbosok osztják Breivik nézeteit
A dán szélsőjobboldal legfontosabb, a parlamentben is helyet foglaló pártja arra panaszkodik, hogy ellenfelei el akarják hallgattatni, mert bizonyos kérdésekben a bevándorlókat illetően ugyanazt a nézetet vallja, mint a tömeggyilkos norvég Anders Behring Breivik.
2011.08.05 00:27MTI"Politikai ellenfeleink azzal próbálkoznak, hogy törvénytelennek minősítsék a véleményünket... megkísérlik hogy elhallgattassanak - jelentette ki csütörtökön egy interjúban Soren Espersen, a Dán Néppárt egyik vezetője. A párt 25 képviselőjével kívülről támogatja a kisebbségben kormányzó koalíciót.
Espersen szerint igazságtalanul mutogatnak rájuk azzal az ürüggyel, hogy álláspontjuk bizonyos kérdésekben egyezik a 77 embert legyilkoló Breivikével, aki "keresztes hadjáratot" hirdetett Európa "muzulmán gyarmatosítása" ellen.
"Mi is le akarjuk állítani a tömeges bevándorlást" - mondta Espersen, de hozzátette, hogy "óriási szakadék van a politikai vita és az erőszak között", amit ők nem fogadnak el. Elutasította azt, hogy pártja felelősséget vállaljon azoknak a gondolatoknak a terjesztésében, amelyekből Behring Breivik ihletet meríthetett cselekedetei igazolására, mint ahogy azt egyesek - így Lars von Trier filmrendező - állították Dániában.
"Pártunk egyes tagjai mondtak ostobaságokat, de azóta ki lettek zárva" - tette hozzá a párt külpolitikai szóvivője. "Az áthághatatlan határok nagyon világosak" - mondta.
A Dán Néppárt 2001-ben elérte, hogy a kisebbségi kormány Európa egyik legkorlátozóbb bevándorlási törvényét fogadja el, idén májusban pedig kicsikarta a liberálisok vezette koalíciótól, hogy vámellenőrzés címén újra kontrollálják az országba beutazókat a német és a svéd határnál.
Kapcsolódó írások:
- Breivik lemondatja a kormányt, a vezérkart és a királyt
- Lars von Trier sajnálja, hogy filmje befolyással volt a tömeggyilkosra
- Merénylet Norvégiában - Breivik célpontjai között volt a királyi palota is
- Terror az amerikai támaszponton: elfogták a muszlim katonát
- Stoltenberg: a norvégok nem félnek az erőszaktól
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


