A merénylet nem ejti kétségbe a nemzetet
Stoltenberg: a norvégok nem félnek az erőszaktól
Jens Stoltenberg, az észak-európai ország kormányfője szerdán újságíróknak nyilatkozva kijelentette: a Norvégiát megrázó kettős merénylet nem ejti kétségbe a nemzetet, a norvégek megvédik magukat azzal, hogy demonstrálják: nem félnek az erőszaktól.
2011.07.27 17:47MTIAz elvetemült támadásra a válasz a szélesebb körű demokrácia lesz - jelentette ki a miniszterelnök.
A kettős merénylet letaglózta az amúgy békés és nyugodt ország lakosait, akik azonban eltökéltek abban, hogy élik tovább normális mindennapi életüket. A kormányalkalmazottak már készülnek vissza azokba irodáikba, amelyeknek ablakai betörtek a pokolgépes okozta detonáció következtében.
Az oslói kormányzati negyedben végrehajtott pokolgépes merénylet, majd az Utoya szigetén lévő ifjúsági tábor tagjai elleni kegyetlen ámokfutásban összesen 76 ember vesztette életét. Az elkövető, Anders Behring Breivik beismerte tettét, amelyet azzal magyarázott, hogy muzulmán gyarmatosítástól akarta megvédeni a Nyugatot.
Stoltenberg leszögezte: a szélsőséges nézetek önmagukban nem törvénybe ütközőek, de ha azoknak erőszakkal szereznek érvényt, akkor már igen,
Eközben a norvég Delta Force parancsnoka kijelentette: egy üzemképtelenné vált hajó nem hátráltatta jelentősen a különleges erők Utoya szigetére érkezését.
Breivik ámokfutása legkevesebb 68 emberrel végzett Utoyán. A norvég rendőrség a bírálatok kereszttűzébe került amiatt, hogy egységei túlságosan későn érkeztek a szigetre. Utoya 40 kilométerre fekszik Oslótól, és mégis a rendőröknek 90 percbe került, hogy eljussanak a szigetre.
Mire odaértek, már egy "médiahelikopter" körözött a sziget fölött. Marius Arnesen, a NRK tv-állomás operatőre az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: helikoptere este 6 óra és 6 óra 10 perc között érkezett a sziget légterébe. Az első rendőrök 6 óra 25 perckor érték el Utoyát.
Amikor a segélyhívás befutott Oslóba, a rendőröket még a kormányzati negyed biztosítása kötötte le. Az utoyai riasztás után azonnal gépkocsikba pattantak. Rendelkezésükre állhatott volna egy helikopter is, de annak legénysége szabadságon volt.
Miután az a hajó, amellyel igyekeztek volna a szárazföldről eljutni a szigetre, felmondta a szolgálatot, rögtön kerítettek egy másik, üzemkész vízi járművet - mondta el a sajtó képviselőinek Anders Snortheimsmon, az alakulat parancsnoka, hangsúlyozva, hogy velük egy időben érkeztek meg a helyi rendőrség tagjai is.
Knut Storberget igazságügyi miniszter a sajtóértekezleten dicsérte a felmentő csapatot, mondván, megakadályozták azt, hogy még nagyobb tragédia következzen be. Breivik ellenállás nélkül adta meg magát a helyszínre érkező rendőröknek.
Kapcsolódó írások:
- Norvégiai ámokfutás: szigorodhat a fegyvertartás Németországban
- Merénylet Norvégiában: csak egy eltűnt van Utoya szigetén?
- A norvég merénylethez hasonlótól rettegnek a németek
- Merénylet Norvégiában - emberiesség elleni bűntett is lehet a vád
- Nem "fundamentalista keresztény" a norvég mészáros az oslói püspök szerint
- Megdicsérte a a rendőrséget a norvég igazságügy-miniszter
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


