Görögök, újságírók és egy izraeli arab lett szbad
Gázai segélyflottilla - Hat embert elengedett Izrael
A védelmi minisztérium szóvivője közölte: Izrael elengedett a Gázai övezet felé tartó, majd egy izraeli kikötőbe kísért segélyflottilla 27 fős legénysége és utasai közül hatot.
2011.11.05 14:46MTIAz ír Saoirse és a kanadai Tahrir nevű hajóból álló flottillát az izraeli haditengerészet péntek este tartóztatta fel a palesztin partoktól mintegy 100 kilométernyire, majd a Tel-Avivtól délre fekvő Asdod kikötőjébe kísérte.
Az elengedettek között van a legénység két görög tagja, három újságíró és egy izraeli arab – mondta el Szabin Haddad szóvivő. Hozzátette, hogy a többi 21 embert a Tel-Avivhoz közeli Ramlében tartják fogva, s 72 órán belül kiutasítják őket. Közöttük van 14 ír, a többiek kanadai, brit, ausztrál és amerikai állampolgárok.
A két hajó Törökországból indult, és gyógyszereket szállított volna az izraeli blokád sújtotta Gázai övezetbe. Azt az utasítást kapták a szervezőktől, hogy ne tanúsítsanak ellenállást az izraeli haditengerészettel szemben.
Izrael, amely provokációnak minősíti a Gázai övezet elleni blokád megtörésére irányuló, többnyire jelképes kísérleteket, kitart amellett, hogy joga van a blokádhoz, amellyel megakadályozza a fegyvercsempészést.
Másfél évvel ezelőtt egy nagyobb segélyflottilla feltartóztatásakor izraeli kommandósok szálltak fel a Mavi Marmara nevű török vezérhajóra, s a kialakult összetűzésben megöltek kilenc török aktivistát, köztük egy amerikai-török kettős állampolgárt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


