Civilek szerint
Izraeli orvosok palesztin rabok kínzását hallgatták el
Emberi jogi szervezetek azzal vádoltak meg izraeli orvosokat, hogy nem adtak megfelelő tájékoztatást palesztin fogvatartottak kínzásáról, és ezzel megsértették az orvosi etikai kódexet.
2011.11.03 18:01MTIA Kínzás Elleni Bizottság (PCAT) és az Orvosok az Emberi Jogokért (PHR) nevű jogvédő szervezetek jelentésükben 100 palesztin rab esetén keresztül arra világítottak rá, hogy sok orvos figyelmen kívül hagyta betegei panaszát, valamint lehetővé tette az izraeli belbiztonsági hivatalnak, hogy kínzást alkalmazzanak velük szemben. A 61 oldalas dokumentum szerint izraeli egészségügyi szakemberek tiltott vallatási módszereket és rossz bánásmódot engedélyeztek a tehetetlen rabokkal szemben, az eseteket pedig az elkövetők védelme érdekében titokban tartották.
A rabokat egyebek közt ütlegeléssel, alvásmegvonással és fenyegetéssel tartották rettegésben - derült ki a jelentésből. A PCAT által vizsgált fogvatartottak arról számoltak be, hogy az orvosi jelentések számos alkalommal nem tettek említést a rabokon tapasztalt sérülésekről. A szóban forgó jelentéseknek részletes leírást illetve fényképet kellett volna tartalmazniuk a sérülésekről - mutatott rá a dokumentum.
Az izraeli egészségügyi és börtönügyi minisztérium egyelőre nem adott tájékoztatást a történtekkel kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


