"Legalább négy erős robbanás"
Civileket bombáztak Szomáliában
Civilek vesztették életüket vasárnap Szomália déli részén egy bombázásban, amelyet feltehetően a kenyai légierő hajtott végre - mondták el szemtanúk.
2011.10.30 22:09MTIElbeszélésük szerint több bomba a Kismayu kikötővárostól 120 kilométerre északra fekvő Jilib település melletti menekülttáborban, illetve annak közvetlen közelében robbant, ahol az al-Shabaab radikális iszlamista szervezet élelmiszersegélyt osztott.
Egy szemtanú azt mondta, hogy három holttestet látott. Egy másik öt holttestet számlált össze azután, hogy "legalább négy erős robbanást" hallott. Egyes hírek szerint 12 civil vesztette életét, köztük hat gyerek, és több mint félszázan megsebesültek.
Kenya október közepén küldött katonákat a vele szomszédos Szomáliába, hogy semlegesítse az ország középső és déli vidékének nagy részét ellenőrző iszlamista lázadókat.
A kenyai kormány azzal vádolja az al-Shabaab milíciát, hogy fegyveresei betörtek kenyai területre, és megöltek, illetve elraboltak több nyugati turistát és segélymunkást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


