Na de fiam!
Már az egyház csőrét is piszkálja Berlusconi
Az olasz püspöki konferencia elnöke személyében már a katolikus egyház is bírálja Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt és kormányát.
2011.09.27 18:24MTIEddig még nem reagált hivatalosan az olasz kormányfő vagy környezete Angelo Bagnasco genovai bíboros hétfő esti beszédére, amely arról szólt, hogy Olaszországnak „meg kell tisztítania a levegőt” a kormányzat korrupciós ügyei és botrányai szennyétől.
„Szomorú látni azt a magatartást, amely nem csak a jó erkölcsbe ütközik, de üres és léha” – mondta a bíboros. Politikai források szerint Berlusconi „döbbenten és szomorúan” fogadta Bagnasco szavait, aki ugyan nem szólította fel lemondásra, de egyértelműen elítélte a hatalmi elitet, amelyet jobban foglalkoztat politikai túlélése, mint a közjó.
„Mindenki tudta, hogy közeledik a vihar, de senki sem várta,hogy ennyire brutálisan egyértelmű lesz” - mondta Alberto Bobbio, a befolyásos katolikus hetilap, a Famiglia Cristiana (Keresztény család) egyik rendszeres szerzője.
Az egyház, amely egykor a baloldal elleni bástyát látott Berlusconiban, utolsóként csatlakozik a kormányfő távozását sürgetőkhöz. Az elmúlt hetekben elsöprő bírálatok özönét zúdították a miniszterelnökre, kezdve az olasz munkaadók csoportjától, a Confindustriától, a Fiat vezérén át az olasz sajtóig, beleértve a legtekintélyesebb napilapot, a Corriere della Serát.
A máskor oly harcias Berlusconi, vagy kormányának tagjai ezúttal némaságba burkolóznak, csaknem 24 órával a beszéd elhangzását követően sem adtak ki hivatalos nyilatkozatot. Környezetéből néhányan azzal vádolják a baloldalt, hogy politikai tőkét próbálnak kovácsolni a bíboros szavaiból, pedig azok a teljes olasz közéletre vonatkoztak. Egyházi források szerint a főpap zöld utat kapott a Vatikántól, amely hasztalan várta Berlusconi önkéntes távozását vagy bocsánatkérését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


