Újabb balhé robbant ki Olaszországban
"Maradj ott, ahol vagy" - mélyre hatoltak a szervek Berlusconi szexügyeiben
Újabb vita robbant ki pénteken Silvio Berlusconi szexbotrányai ügyében, miután kiderült, hogy az olasz kormányfő azt tanácsolta egyik bizalmasának, hogy maradjon külföldön, és ne működjön együtt a nyomozószervekkel.
2011.09.09 14:57MTIValter Lavitola, aki részese volt Berlusconi kétes szexügyeinek, augusztusban Bulgáriában tartózkodott, amikor Berlusconi 24-én egy lehallgatott telefonbeszélgetésük során arra szólította fel: "maradj ott, ahol vagy". Az ügyet a L,Espresso című baloldali hetilap szellőztette meg pénteken megjelent számában.
Az olasz hatóságok szeptember 1-jén őrizetbe vették Giampaolo Tarantini bari üzletembert, akiről feltételezik, hogy több százezer eurót zsarolt ki Berlusconitól, megígérve, hogy hallgat prostituáltakhoz fűződő kapcsolatairól. Ugyanaznap elfogatóparancsot adtak ki Lavitola ellen is. A l,Avanti című lap kiadóját azzal gyanúsítják, hogy cinkostársa volt Tarantininak a zsarolási ügyben.
A nyomozók gyanítják, hogy a két férfi hazudott, amikor korábban azt mondta: a kormányfő nem tudta, hogy prostituáltak azok a nők, akiket a római és szardíniai rezidenciáin rendezett partikra szerveztek be. A vizsgálatot végzők feltételezik, hogy Berlusconi jelentős pénzösszeggel vásárolta meg Tarantini és ugyancsak letartóztatott felesége, valamint Lavitola vallomását, mert nem akarta, hogy az ügy nyilvánosságot kapjon, s tovább ártson más prostituáltügyek miatt már megtépázott hírnevének.
A 75 éves kormányfő, aki ebben az ügyben csupán tanúként szerepel, váltig tagadja a zsarolást, és azt állítja, hogy csak segített barátainak, akik nehéz anyagi helyzetbe kerültek.
Niccolo Ghedini, Berlusconi ügyvédje abszurdnak és alaptalannak nevezte a vádaskodást. Indoklása szerint amikor Berlusconi Lavitolával beszélt, ez utóbbi ellen még nem volt folyamatban eljárás, az elfogatóparancsot csak egy héttel később adták ki ellene.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


