Veszélyes hálózat Algériától Nigériáig
Összefognak a terroristák - Washington aggódik
Az amerikai fegyveres erők afrikai hadműveleteiért felelős parancsnoka kijelentette: együttműködésbe kezdett három olyan afrikai iszlamista csoport, amely már korábban is nyugati állampolgárokra vadászott; az immár Algériától Nigériáig kiterjedt hálózat létrejötte "nagyon aggasztó".
2011.09.15 10:11MTIA szóban forgó csoportok az algériai gyökerű Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI - az al-Kaida észak-afrikai szárnya), a szomáliai al-Shabaab és a nigériai Boko Haram - mondta Carter Ham szerdai washingtoni tájékoztatóján.
Ham szerint e három szervezet külön-külön is nagyon veszélyes nemcsak arra az országra nézve, amelyben gyökerezik, hanem a térségre és az Egyesült Államokra nézve is. Nyíltan hangoztatják szándékukat, hogy nyugatiakat, kiváltképpen amerikaiakat vesznek célba. Még inkább aggasztó a tábornok szerint az, hogy érdekükben áll a tevékenységük összehangolása. Ezt az AQMI és a Boko Haram nyilvánította ki legegyértelműbben. Az al-Shabaabbal való szorosabb kapcsolattartás egyelőre valószínűleg inkább elméleti, mint gyakorlati lehetőség, de már az is aggasztó, hogy kapcsolatot keresnek egymással - mondta.
Más, névtelenül nyilatkozó amerikai védelmi illetékesek is azt mondják, hogy az afrikai iszlamista csoportok időnként riasztóan együttműködnek egymással, de nem valószínű, hogy nagy térségeket lefedő szövetség alakulna ki ebből, létrejöttükben és ideológiájukban ugyanis több köztük a különbség, mint a hasonlóság.
Ham szerint leginkább úgy lehet szembeszállni ezzel a jelenséggel, ha az Egyesült Államok segít térségbeli partnereinek, hogy képesek legyenek maguk megoldani ezt a problémát. A tábornok szerint az afrikaiak jobbak tudják, hogyan kell ezt megtenni.
Egyes értesülések szerint az al-Kaida a zűrzavaros líbiai helyzetet arra használta ki, hogy fegyvereket, köztük modern légvédelmi rakétákat csempésszen ki az országból. Mohamed Uld Abdelaziz mauritániai elnök szerdán arra figyelmeztetett, hogy Líbiából nagy mennyiségben jutottak ki külföldre fegyverek, s ezek egy részét az AQMI szerezte meg. Abdelaziz szerint sajnálatos, hogy a Magreb országaiban tevékenykedő terroristák között sokkal szorosabb a kapcsolat, mint a térség államai között a terrorizmus elleni együttműködésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


