Vasárnap vették őrizetbe
Nem terroristák, gyilkosok az őrizetbe vett svédek a vád szerint
Gyilkossági kísérlettel, nem pedig terrorcselekmény előkészítésével vádolják azt a négy férfit, akiket vasárnapra virradóra vettek őrizetbe Göteborgban - közölte kedden egy svéd ügyész.
2011.09.13 18:49MTIA TT svéd hírügynökség arról tájékoztatott, hogy az elfogott személyek közül három svéd állampolgár, a negyedik pedig svédországi tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
A GT göteborgi napilap hétfői számában rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a szóban forgó férfiak a szomáliai al-Shabaab iszlamista mozgalommal állnak kapcsolatban.
Őrizetbe vételük azután történt, hogy egy fenyegetés miatt kiürítették a Röda Sten művészeti központot, ahol több százan tartózkodtak a Göteborgi Művészeti Biennálé alkalmából.
Lapértesülések szerint az eseményt az a svéd grafikus is fel akarta keresni, aki egy 2007-ben készített Mohamed-karikatúra miatt halálos fenyegetést kapott a szomáliai iszlamista csoporttól.
Lars Vilks saját blogján írt arról a múlt héten, hogy ellátogat a rendezvényre. A TT hírügynökség kérdésére válaszolva Vilks elmondta, lehetségesnek tartja, hogy ő lett volna a meghiúsított támadás célpontja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


