Negyven órán át faggatták a terroristát
Magányosan gyilkolt a norvég mészáros
A norvég rendőrség most már szinte teljesen biztos abban, hogy Anders Behring Breivik egymagában tervelte ki és követte el a július 22-i kettős merényletet.
2011.08.10 17:17MTIA rendőrség negyven órán keresztül hallgatta ki Breiviket, és szinte teljesen bizonyossá vált, hogy igazat beszél. Amit elmondott a merényletekről, abból sokat le lehetett ellenőrizni, és eddig nem fedeztek föl egyetlen hazugságot sem a szavaiban - mondta Christian Hatlo ügyész.
Breivik azon a pénteki napon pokolgépet robbantott a norvég főváros kormányzati központjában, majd egy ifjúsági táborban tömegével mészárolta le a fiatalokat. Összesen 77-en váltak áldozataivá.
A rendőrség visszautasította az egyre újabb kritikákat, hogy a rendőrök rossz döntések miatt érkeztek túl későn Utoya szigetére, ahová helikopter helyett közúton és csónakkal utaztak. A Dagsavisen című lap rendőrségi forrásokra hivatkozva úgy vélekedett, hogy a helikopterrel egy mesterlövészt lehetett volna küldeni a helyszínre Breivik semlegesítésére.
"A rendőrség helikoptere nagyon fejlett eszköz, főként parancsnoki központként, valamint megfigyelésre, dokumentálásra és kutatásra lehet használni. Nem olyan jármű azonban, amely alkalmas a fegyveres beavatkozásra" - mondta Johan Fredriksen szóvivő egy sajtótájékoztatón.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


