Az alapos tervezésre hivatkoznak az elmeszakértők
Valószínűleg beszámíthatónak nyilvánítják a norvég hentest
Az elmekórtani felülvizsgálattal megbízott testület vezetője kijelentette: nem valószínű, hogy beszámíthatatlannak nyilvánítják Anders Behring Breiviket, a július 22-i kettős merénylet tettesét.
2011.08.01 16:57MTIA merényleteket olyan alapossággal tervezték meg és hajtották végre, hogy nehezen lehetne azzal érvelni, hogy ez egy téveszmékkel teli őrült tette volt. Egy elmebeteg személy csak egyszerű feladatokat tud végrehajtani. Maga az, hogy Oslo belvárosából a fővárostól északra fekvő tóhoz vezessen valaki, túlságosan bonyolult - mondta Tarjei Rygnestad.
A norvég törvények értelmében akkor lehet beszámíthatatlanságra hivatkozni, ha a vádlott annyira elveszti a kapcsolatát a valósággal, hogy nem képes ellenőrizni saját tetteit. A döntést a szakértői vizsgálatok alapján a bíróság hozza meg.
A norvég Haladó Párt elismerte, hogy Breivik egykor a tagja volt. Ez a párt a bevándorlásellenes érzelmek fő hangadója a skandináv országban. Breivik a jegyzetei szerint azért lépett ki belőle, mert túlságosan mérsékeltnek tartotta, és már nem hitt abban, hogy demokratikus eszközökkel meg lehet állítani a muzulmánok betelepülését.
A sajtó a nyomozásra hivatkozva azt jelentette hétfőn, hogy az Oslo kormányzati negyedében felrobbantott furgonban nem 500 kilogramm robbanóanyag volt, amennyire eddig becsülték, hanem akár 850 kilogramm is lehetett.
Azért csak nyolcan vesztették életüket a városban, mert a péntek délutáni rövidített nyári műszakban már csak a hivatalnokok tizede tartózkodott a munkahelyén.
A Norvégiában élő muzulmánok az áldozatokra emlékezés jegyében kezdték meg hétfőn a szent böjti hónapot, a ramadánt - mondta Methab Asfar, a norvégiai iszlám tanács főtitkára.
A százezres közösségből többen is arra panaszkodtak, hogy július 22-én szidalmazták őket, amíg ki nem derült a merénylő kiléte. A hatóságok viszont nagyon jól kezelték a helyzetet. Nem mutogattak egyetlen csoportra vagy egyénre sem etnikai vagy vallási megfontolásokból - tette hozzá.
A halálos áldozatok között több muzulmán is volt. Gizem Dogan török származású lányt Trondheimben temetik el Ahmet Davutoglu török külügyminiszter jelenlétében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


