Harminc évet is kaphat Breivik
Norvég mészárlás: emberiesség elleni bűntett is lehet a vád
Az Aftenposten című norvég lap kedden Christian Hatlo ügyészt idézte: emberiesség elleni bűntettel is megvádolhatják a 76 halottal járó pénteki kettős norvégiai merénylet gyanúsítottját, Anders Behring Breiviket.
2011.07.26 10:11MTIA norvég büntető törvénykönyvbe 2008-ban bekerült bűncselekmény, amellyel eddig még senkit sem vádoltak meg az északi országban, harminc évig terjedő börtönnel sújtható. A tudósítás szerint az ügyész hangsúlyozta, hogy a szóban forgó 102-es paragrafus alkalmazása Breivik ügyében még csak egy eshetőség.
A rendőrség eddig a terrorcselekményekre vonatkozó 147-es cikk első két bekezdése alapján javasolt vádemelést, amely 21 évig terjedő börtönbüntetést ír elő. Az első bekezdés "a társadalom alapvető működésének súlyos destabilizálását" tartalmazza, a második pedig "a lakosságon belüli félelemkeltés" szándékát.
Sturla Henreiksboe rendőrségi szóvivő megjegyezte, hogy nem zárnak ki más vádpontokat sem. "Végleges döntés még nem született" - tette hozzá.
A 32 éves Breivik státusa jelenleg "hivatalos gyanúsított", ami a skandináv jogban a gyanúsított és a vádlott közötti állapotot jelent. Bár elismerte tettét, vádemelésre csak a vizsgálat után kerülhet sor a norvég jogrend szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


