Csendőri védelem alatt van
Bezárkózott dél-franciaországi villájába a norvég mészáros apja
A norvégiai kettős merénylet elkövetésével gyanúsított Anders Behring Breivik apja bezárkózott a dél-franciaországi Cournanelben lévő villájába, ahol második feleségével él csendőri védelem alatt.
2011.07.25 13:34MTI Antoine Leroy carcassone-i ügyész elmondta, hogy a csendőrök vasárnap óta vannak ott - megelőző célzattal - Jens Breivik házánál. "Semmi jele sincs annak, hogy a legkisebb veszély is fenyegetné az urat, ez csak óvintézkedés - tette hozzá. - Voltak híresztelések házkutatásról, de ez teljes tévedés, semmilyen igazságügyi eljárás nem folyik Cournanelben."
Mint mondta, idegenlégiósokat csak azért lehetett látni vasárnap a villa előtt, mert egyikük tolmácsként működött közre. A csendőrök arra számítanak, hogy hosszú ideig lesznek a nyugodt, 600 lelkes faluban álló ház körül.
A Verdens Gang című norvég lap vasárnapi számában megjelent interjúban Jens Breivik azt mondta, sokkolták a történtek. A nyugdíjas egykori diplomata több mint 15 éve nem látta fiát, és az interneten olvasott lapokból értesült arról, hogy a fiú beismerte az Oslóban és Utoya szigetén elkövetett, a legfrissebb közlés szerint összesen 76 ember halálát okozó merényleteket.
Jens Breivik azóta nem beszél, dacára a ház előtt várakozó újságírók kéréseinek, akik még reménykednek valamilyen nyilatkozatban. Később mégis engedett a norvég TV2 csatornának, és azt mondta: jobb lett volna, ha a fia magát öli meg. "Azt gondolom, hogy végül is azt kellett volna tennie, hogy inkább öngyilkos lesz, semmint hogy megöl ennyi embert" - mondta.
"Többet soha nem fog kapcsolatba lépni vele" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Zárt ajtók mögött tárgyalják: imádja a magyarokat a norvég mészáros
- Mészárlás Norvégiában: Martonyi János részvétét fejezte ki
- Facebookon a norvég tömeggyilkosság - ne kattintson rá!
- A gyilkosságsorozat nem szűkíthető le egyetlen zavarodott elméjű emberre
- A norvég tömeggyilkos Prágába járt fegyverért?
- A norvég mészárosnak nagy volt az egója - videóval
- Merénylet Norvégiában: eredménytelen rendőri akció
- Több embert őrizetbe vett a rendőrség, nőtt a halottak száma
- A forradalomban hisz a norvégiai merénylő
- "Könyörtelen, de szükséges" tettnek nevezte a mészárlást a norvégiai merénylő
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


