Újabb expréda?
Tíz év után fájni kezdett: bepereli Strauss-Kahnt az újságírónő
Banon ügyvédje bejelentette: egy francia író- és újságírónő, Tristane Banon egy közel tíz éve történt szexuális jellegű bántalmazás miatt feljelentést tesz Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen.
2011.07.04 17:52MTIA francia politikus párizsi ügyvédjei tudatták, hogy rágalmazás miatt beperlik az újságírónőt.
"Tristane Banon kedden erőszak kísérlete miatt fog panaszt tenni Párizsban" - közölte David Koubbi a L,Express című politikai hetilap honlapján megjelent interjúban.
A 31 éves regényírónő 2007-ben egy televíziós műsorban már elmesélte, hogy a politikus 2002-ben, egy interjú alkalmával erőszakoskodott vele, ám a felvételen kisípolták Strauss-Kahn nevét. Banon arról beszélt az adásban, hogy a politikus, akitől interjút kért, egy szinte teljesen üres lakásban adott neki randevút. Onnan pedig csak dulakodás árán tudott elszabadulni, miután a férfi "kikapcsolta a melltartóját és megpróbálta kinyitni a farmerját". Annak idején Banont az anyja, aki szocialista politikus, beszélte le arról, hogy panaszt tegyen.
Dominique Strauss-Kahn "tudomást szerzett Tristane Banon azon szándékáról, hogy feljelentést kíván ellene tenni. A tények, amelyekről beszél, kitaláltak" - olvasható a politikus párizsi ügyvédjeinek közleményében, akiket Strauss-Kahn azzal bízott meg, "hogy rágalmazás miatt tegyenek panaszt Tristane Banon ellen".
A New Yorkban május 14-én nemi erőszakkal megvádolt volt IMF-vezért pénteken helyezték szabadlábra, miután kételyek merültek fel az ottani sértett szavahihetőségét illetően. A vádpontokat azonban egyelőre nem ejtette az ügyészség. Strauss-Kahnnak legközelebb július 18-án kell megjelennie a bíróságon.
A francia újságírónő ügyvédje először május 16-án jelezte, hogy ügyfele a francia bírósághoz fordul, de négy nappal később azt közölte, hogy a feljelentéssel kapcsolatos döntést későbbre halasztották.
"Az ügyfelemmel a július 1-jén történt fordulat előtt meghoztuk a döntést, mégpedig június közepén" - hangsúlyozta az ügyvéd. "Sem Tristane Banon, sem én, semmi esetre sem akartuk, hogy eszközként használjon fel minket az amerikai igazságszolgáltatás, vagy hogy bármilyen módon segítségére legyünk abban, hogy a két ügyet valamilyen módon összekapcsolják" - hangsúlyozta az ügyvéd.
Franciaországban az erőszak kísérletének esetében az elévülési idő tíz év, amely Tristane Banon panaszát illetően 2013 januárban jár le.
Miután az Egyesült Államokban a Strauss-Kahn elleni vádak összeomlani látszanak, Franciaországban megindultak a találgatások arról, hogy amennyiben megszűnik ellene az eljárás, a politikus elnökjelöltként visszatérhetne-e a politikai életbe.
Jérome Fourquet, az Ifop közvélemény-kutató politológusa a Le Figaro című napilapban úgy vélte, hogy amennyiben Strauss-Kahn tisztázza magát New Yorkban, "nagyon magas tetszési mutatóval térhet haza" Franciaországba.
A Harris Interactive közvélemény-kutató hétfőn közzétett felmérése szerint pedig a franciák 42 százaléka úgy gondolja, hogy Dominique Strauss-Kahn legalább olyan "jó köztársasági elnök" lenne, mint a Szocialista Párt két másik nagy esélyese az elnökjelöltségre, a korábbi és a jelenlegi főtitkár, Francois Hollande és Martine Aubry.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


