Csak az a szex
Szexbotrány után: becitálták a bíróságra Strauss-Kahnt
A szexuális bűncselekménnyel megvádolt Dominique Strauss-Kahnnak péntek délelőtt meg kell jelennie az ügyében eljáró New York-i bíróságon - közölte csütörtökön a vádat képviselő ügyészi iroda szóvivője.
2011.07.01 07:33MTIEz meglepetésnek számít, mert a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatójának első bírósági meghallgatását eredetileg július 18-ra tűzték ki. Az ügyészek nem adtak magyarázatot arra, hogy Strauss-Kahnnak miért kell a tervezettnél korában megjelennie a bíróságon.
Strauss-Kahnt május közepén vették őrizetben a New York-i John F. Kennedy repülőtéren, amikor az Air France egyik járatával Franciaországba készült repülni. Azzal gyanúsították, majd vádolták meg, hogy az amerikai nagyváros egyik előkelő szállodájában egy szobalányt szexuálisan zaklatott. Őrizetbe vétele, majd előzetes letartóztatása nagy vihart kavart a nemzetközi pénzügyi és politikai életben. Strauss-Kahn azóta is hangoztatja ártatlanságát, de az őt ért vádak hatására lemondott az IMF vezérigazgatói posztjáról.
A bírósági beidézés bejelenése után a The New York Times azt írta, hogy megdőlhetnek a Strauss-Kahn ellen felhozott vádak.
Lap igazságügyi illetékesektől értesült arról, hogy a 32 éves guineai szobalány vallomásában a nyomozók több valótlanságot fedeztek fel, így a Strauss-Kahnt vádoló nő szavahihetősége kétségbe vonható.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:44 Ukrajnából kimenekített zsiráfbika érkezett a Richter Safari Parkba
- 14:17 A kvantumpöttyök felfedezői kapják a kémiai Nobel-díjat
- 13:34 Szijjártó: Magyarország és Szlovénia megállapodott a földgázvezetékek összekötéséről
- 12:57 Gulyás Balázs: a két Nobel-díjtól óriási lendületet kap a magyar tudomány
- 12:52 Több száz kilogramm dohányt foglalt le Szabolcsban a NAV
- 12:21 NAV: szabálytalanságok miatt több millió forintos bírságot szabtak ki távol-keleti üzletekre
- 12:15 Szijjártó: a kormány garanciát akar arra, hogy az OTP ne kerülhessen fel újra az ukrán feketelistára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06