Jack Bauerek akcióban
Szökésben lévő bűnözőt fogott el a Terrorelhárítás
Két éve szökésben lévő bűnözőt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Pest megyei Kerepesen - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
2011.03.23 19:55MTI
Az NNI tájékoztatása szerint a 35 éves Cs. Györgyöt - akit 22 rablással gyanúsítanak - a célkörözési alosztály több hónapos adatgyűjtése alapján a TEK munkatársai egy jól előkészített akció eredményeként fogták el kedden.
A Terrorelhárítási Központ közreműködésére azért volt szükség, mert a férfi előélete, erőszakos természete miatt arra lehetett számítani, hogy feltehetően van fegyvere, és ellenállást fog tanúsítani.
Az NNI a közleményben emlékeztet arra, hogy a Fővárosi Bíróság 2009-ben adott ki elfogatóparancsot Cs. György ellen, akit huszonkét - közöttük fegyveresen elkövetett - rablással vádolnak. A férfit abban az évben az elsőfokú bíróság házi őrizetbe helyezte, ő azonban a lakásáról ismeretlen helyre távozott, elrejtőzött a hatóságok elől.
A bíróság felkérésére az NNI célkörözési alosztálya több hónapos adatgyűjtés után megállapította, hogy Cs. György Kerepesen, egy családi házban rejtőzködik. A TEK munkatársai ott fogták el, majd átadták az irodának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


