Létrejött a központ
Hajdu Jánost nevezték ki a terrorelhárítási főigazgatónak
A Terrorelhárítási Központ főigazgatójává nevezte ki szerdai hatállyal a miniszterelnök Hajdu Jánost - az erről szóló határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható.
2010.09.01 09:48MTIA Fidesz volt biztonsági igazgatóját, akit a belügyminiszter júniusban nevezett ki miniszteri biztosnak a Terrorelhárítási Központ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására - szintén szerdai hatállyal - a hét elején nevezte ki rendőr dandártábornokká Schmitt Pál köztársasági elnök.
A Terrorelhárítási Központ létrehozásáról szóló, augusztusban közzétett rendelet szerint a központ az ország egész területére kiterjedő illetékességgel rendelkező, a rendészetért felelős miniszter irányítása alatt működő költségvetési szerv. A központ védi a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt is.
Feladata az alábbi bűncselekmények felderítése és megszakítása: terrorcselekmény, emberrablás, légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése.
Ugyancsak feladata - a nyomozó hatóságok, az ügyészség, továbbá a rendvédelmi szervek felkérésére - a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fegyveres vagy felfegyverkezett személy elfogása, az egyéb személy elleni erőszakos bűncselekmények megszakítása, az ön- vagy közveszélyes állapotban lévők elfogása.
A Terrorelhárítási Központ mindemellett elemzi és értékeli a Magyar Köztársaság terrorfenyegetettségének helyzetét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06