"Az eljárás most indul be igazán"
Prioritást élvez a diszkótragédia kivizsgálása a rendőrségnél
A budapesti rendőrfőkapitány szerint a West Balkánban történt szerencsétlenség nagyon bonyolult ügy, de hamarosan felgöngyölítik, a vizsgálat elsőbbséget élvez a rendőrségnél.
Sokkoló képek a diszkótragédiáról! 
Tóth Tamás a Magyar Nemzetnek adott interjúban hangsúlyozta: az eljárás most indul be igazán.
A BRFK vezetője a kedden megjelent interjúban úgy fogalmazott: a sajtó szempontjából talán kevés kézzelfogható körülményt hoztak nyilvánosságra, ez azonban nem azt jelenti, hogy akadozna a vizsgálat.
Véleménye szerint akármekkora is a közvélemény, illetve a média nyomása egy adott ügyben, semmilyen rendőri szervezet nem kommunikálhat úgy, hogy később hiteltelenné váljék.
"Az ügy nagyon bonyolult, de hamarosan fel fogjuk göngyölíteni, a vizsgálat természetesen elsőbbséget élvez a rendőrségnél" - közölte a budapesti rendőrfőkapitány.
Arra a felvetésre, hogy előzetes letartóztatás helyett az össze gyanúsított szabadlábon van, azt válaszolta: "az ügynek nincs vége, az eljárás most indul be igazán".
Tóth Tamás az esetleges leváltásáról szóló hírekkel kapcsolatban azt mondta: reméli, nem a testülettől származnak az ilyen pletykák. Szavai szerint az effajta híresztelések károsak, és azon lesz, hogy ilyen támadások ne érhessék a szervezetet.

Kapcsolódó írások:
- Diszkótragédia: Volt rendőr a biztonságiak között?
- Diszkótragédia: szabadlábon védekezhet a hatodik gyanúsított is
- Diszkótragédia: "a bürokráciánál fontosabb az ember élete"
- Diszkótragédia: Orbán Viktor segítségét kéri több kerületi polgármester
- Diszkótragédia: a Facebook-on szerveződnek az aggódó szülők
- Diszkótragédia - a rendezvények felénél nem adnak a biztonságra
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


