A hónap végig dolgozzák ki a jogszabály-módosítást
Diszkótragédia: "a bürokráciánál fontosabb az ember élete"
A hónap végéig kell kidolgoznia a tömegrendezvények megtartására alkalmas vendéglátó-ipari egységeket érintő jogszabály-módosítási javaslatot a négy minisztérium munkatársaiból álló munkacsoportnak.
2011.01.20 18:52MTIEzt mondta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön a múlt szombati diszkótragédia kapcsán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az államtitkár az engedélyezési szabályok szigorítását kezdeményező polgármesterek és az országos önkormányzati érdekszövetségek vezetőinek részvételével tartott egyeztető fórum után elmondta: sokkal szigorúbb előzetes kontroll kell a jövőben ahhoz, hogy a nagy tömeget befogadó szórakozóhelyek működhessenek. Kitért arra, hogy jelenleg nem olyan szigorúak a vonatkozó törvények; például egy 2009-es kormányrendelet lehetővé tette, hogy a hatósági engedélyeket csak később, már a megnyitás után szerezzék be a szórakozóhelyek.
Hozzátette: "a bürokráciánál is van fontosabb, például az ember élete".
Az államtitkár szerint a jövőben erősíteni kell az ellenőrzés szerepét, így a működés ellenőrzését is, valamint meg kell teremteni az utólagos, rendszeres ellenőrzés lehetőségét, amelynek ki kell terjednie a működési engedélyekre is. Kiemelte, hogy növelni kell, illetve a javaslatok értelmében a bevételhez kell igazítani a büntetések összegét, és a szankciónak elrettentő erejűnek kell lennie.
Az önkormányzatok képviselői javaslatot tettek egy koordinációs ellenőrző iroda létrehozására, amely összefogná a fővárosi kerületek szakhatóságait és irányítaná az ellenőrzéseket.
A sajtótájékoztatón jelen volt Láng Zsolt (Fidesz), a II. kerület polgármestere is, aki már korábban kezdeményezte: gondolják újra a kereskedelmi tevékenységek hatósági engedélyezését. Láng Zsolt 2010. december 8-án nyújtott be kérdést a témában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány létrehozta az említett munkacsoportot. A kabinet január 31. után tárgyal a munkacsoport javaslatáról, és ha nemcsak kormányrendelet-, hanem törvénymódosítást is szükségesnek lát, akkor azt beterjesztik a parlament elé.
Múlt szombat éjszaka a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három fiatal lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta. A történtek miatt a rendőrség hat ember ellen indított eljárást. A terézvárosi jegyző szerdán 90 napra bezáratta a szórakozóhelyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


