Lecsaptak a rézszarkákra
Kábeltolvajokat fogtak el a balatonalmádi rendőrök
Tetten értek a balatonalmádi rendőrök szerdán két férfit, akik a Lepsény és Balatonfőkajár közötti, használaton kívüli vasútvonal légkábeleit próbálták meg ellopni - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
2010.12.09 09:14MTIFrankó Marianna elmondta, hogy a tolvajok a tettenéréskor mintegy 170 méter kábelt gyűjtöttek be, s vallomásuk szerint az előző két hétben már 800 méter vezetéket tulajdonítottak el ugyanerről a környékről.
Az okozott kár az előzetes becslések szerint több százezer forint, a tettesek ellen nagyobb értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - tette hozzá a szóvivő.
A tolvajok a vasúti oszlopokat tartó csavarok kiszedése után a kidőlt oszlopokról vágták le a vezetéket, amelyet otthon 150 centiméteres darabokra vágva "dolgoztak fel" és eladták belőle a rezet.
A kábeleket a rendőrök a helyszínen elfogott tettesek garázsában megtalálták - közölte Frankó Marianna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


