Belehalt sérüléseibe a férfi
Leöntötte és felgyújtotta sorstársát egy hajléktalan Budán
Életét vesztette az a hajléktalan férfi, akit vélhetőleg egyik sorstársa gyújtott fel ma délután Budán - értesült a HavariaPress.
2010.02.07 19:05HavariaPressA hírügynökség úgy tudja, hogy a II. kerületi Hűvösvölgyben lévő egykori Balázs vendéglő romjai környékén hosszabb ideje tanyázott két fedél nélküli férfi, vasárnap délután azonban valami miatt összevesztek.
Ennek során az egyikük feltehetőleg gyúlékony anyaggal öntötte le társa ruházatát, majd lángra lobbantotta azt; emiatt az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A BRFK részéről arra vonatkozóan eddig nem tudtak tájékoztatást adni, hogy sikerült-e egyértelműen azonosítani és elfogni az elkövetőt: mint mondták, a pontos körülmények tisztázása még jelenleg is tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


