Egy súlyos sérültje is volt a tűznek
Rendőrkézen a hajléktalant felgyújtó férfi és nő
A rendőrség szerdán elfogott egy férfit és egy nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly májusban felgyújtottak a főváros X. kerületében egy hajléktalanok által épített házat; a tűzben egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült - közölte a BRFK csütörtökön az MTI-vel.
2010.01.07 14:45MTIA közlemény szerint 2009. május 8-án a X. kerületi Terebesi utcánál található erdős részben egy hajléktalanok által épített ház leégett. A házban tartózkodó egyik férfi a tűzben életét vesztette, egy nő pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Mivel nem lehetett egyértelműen kizárni annak lehetőségét, hogy a tüzet szándékos gyújtogatás okozta, a BRFK emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók szerdán mogyoródi, illetve budapesti tartózkodási helyükön elfogtak egy 53 éves nőt és egy 54 éves férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók a gyújtogatással - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


