Dédestapolcsány határában feküdt a holttest
Hó alól ásták ki a megölt nőt - a férj is öngyilkos lett
A jelek szerint meggyilkolta feleségét, majd magával is végzett az a férfi, akinek holttestét december 24-én találták meg Dédestapolcsány határában. A 42 éves asszony holtteste később, a hó alól került elő - értesült a HavariaPress.
2009.12.30 15:30HavariaPressA válófélben lévő házaspárt december 16-a óta keresték a rendőrök, eleinte eltűnés miatt, majd a nő családjától szerzett információk alapján emberrablás gyanújával folyt a nyomozás.
A borsodi községből eltűnt párt december 24-én találták meg: először a 44 éves férfi holtteste került elő a település határában lévő erdős részen, majd a kutatást folytatva, az asszony élettelen teste is előkerült a hó alól.
A férfi a jelek szerint öngyilkos lett, de előtte meggyilkolta feleségét. Az igazságügyi orvosszakértői boncolás igazolta azóta, hogy a nő erőszakos halált halt.
A nyomozók információi szerint a férfi eltűnésük napján vásárolni csalta el feleségét, akivel hosszabb ideje rossz viszonyban volt.
Nem Kazincbarcikára mentek azonban, hanem a község szélén megállította autóját a férfi, majd – eddig tisztázatlan módon – meggyilkolta a nőt, majd magával is végzett. Az ügyben emberölés miatt folyik az eljárás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


