Palesztin fegyveresek gyilkolták meg
24 év után került elő az újságíró holtteste!
Egy igazságügyi szakértői csoport megtalálta Libanonban a 24 évvel ezelőtt palesztin fegyveresek által elrabolt Alec Collett brit újságíró holttestét - jelentette be hétfőn Nagy-Britannia bejrúti nagykövetsége.
2009.11.23 19:55MTIA külképviselet szóvivője elmondta, hogy a brit katonai és titkosszolgálati szakértőkből álló csoport a múlt héten két holttestet talált a libanoni Bekaa-völgy keleti részében. DNS-vizsgálattal később megállapították, hogy az egyik Alec Collett földi maradványa. A holttest hazaszállításáról az ENSZ gondoskodik.
Alet Collettet 1985-ben - 64 éves korában - a libanoni polgárháború idején rabolták el. Az újságíró a bejrúti repülőtér melletti, az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNWRA) által működtetett menekülttáborban járt, amikor elhurcolták. A következő évben halottá nyilvánították.
Az emberrablás és Collett meggyilkolásának elkövetőjeként Abu Nidal palesztin gerillavezető - merényletek tucatjaiért felelős - csoportja jelentkezett 1986-ban. Tettét azzal magyarázta, hogy ily módon akarta megtorolni az Egyesült Államok által Líbiára mért légicsapásokat.
Abu Nidal - valódi nevén Szabri al-Banna - 2002-ben halt meg Irakban. Az iraki titkosszolgálat szerint öngyilkos lett, amikor kihallgatásra akarták vinni. Nidal hívei szerint vezérüket iraki ügynökök ölték meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06