Azt hitte megölte
Összeverekedett élettársával, majd kiugrott az ötödikről egy férfi Kecskeméten
A helyszínen életét vesztette egy kecskeméti férfi, aki kiugrott az ötödik emeletről, mert azt hitte, hogy egy családi perpatvar közben megölte élettársát - közölte az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap délelőtt.
2009.07.26 10:41MTINyikos Tamás tájékoztatása szerint a férfi, mielőtt kiugrott az ablakon, telefonált a városi ügyeletre mondván: összeveszett, majd összeverekedett élettársával. Kérte az ügyeletest, hogy küldjenek azonnal mentőt, mert lehet, hogy a nő meghalt.
Legalább az asszonyt mentsék meg, őt már úgysem lehet – tette hozzá könyörögve a telefonáló.
A rendőrök és a mentőszolgálat munkatársai egyszerre érkeztek az Aradi vértanúk téri társasházhoz, ahol a lakásba bejutva a nőt életben találták.
Őt a mentősök kisebb-nagyobb sérülésekkel kórházba szállították. A férfin azonban már nem tudtak segíteni, ő ugyanis kiugrott az ötödik emeleti lakás ablakán és a helyszínen életét vesztette – mondta a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


