Nincs kihallgatható állapotban
Elmegyógyintézetben az ámokfutó, elmarad a kihallgatás
Elmarad a csoporttársa megölésével és további három ember megsebesítésével gyanúsított pécsi lövöldöző csütörtökre tervezett kihallgatása - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szerdán.
2009.12.02 16:22MTIZsobrák Péter elmondta: a szombaton előzetes letartóztatásba helyezett 23 éves fiatalembert szerdán az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) szállították egészségi állapota miatt. Így elmarad a csütörtökre tervezett kihallgatása.
Visegrády Zoltán, a lövöldöző fiatalember ügyvédje az MTI-vel korábban azt közölte: védence nincs abban az állapotban, hogy vallomást tegyen, de valószínűsítette, hogy az még e héten megtörténik. Az ügyvéd hozzátette: amit védence neki a bűncselekményről, annak indítékáról elmondott, ügyvédi titok. Annyit azonban megjegyzett, hogy egy "irracionális cselekménynél ne keressenek racionális okokat, azok ugyanis nincsenek".
A pécsi egyetem biofizikai intézetében egy 23 éves hallgató csütörtök délben maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy másik, 19 éves fiatalembert, továbbá a lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


