Kétszer ütötték arcon, majd ágyékba rúgták
Gázpisztollyal lőtt támadójára egy fideszes önkormányzati képviselő Esztergomban
Gázpisztollyal lőtt támadójára Kolumbán György Esztergom fideszes önkormányzati képviselője - ezt maga a képviselő erősítette meg az MTI-nek vasárnap. Előzőleg szemtanúk számoltak be az MTI-nek arról, hogy előző este egy verekedésben a képviselő használta gázfegyverét.
2009.09.27 14:57MTIA megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense annyit erősített meg az MTI-nek vasárnap, hogy összeverekedett két 65 év körüli férfi Esztergom főterén szombat este, egyikük többször megütötte, majd ágyékon rúgta a másikat, aki válaszul gázfegyverrel közelről kétszer arcon lőtte. Mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek - mondta el Léber Gabriella.
Közölte azt is, hogy a verekedő férfi ellen garázdaság gyanújával indítanak eljárást, a gázpisztolyt használó férfinél pedig vizsgálják, jogos önvédelemről volt-e szó.
Kolumbán György a távirati iroda megkeresésére azt mondta: egy férfi lépett oda hozzá Esztergom főterén, egy papírlapot tartott elé, majd amikor olvasni kezdte, arcon ütötte. Ő ekkor rálőtt - az engedéllyel tartott - gázpisztolyából.
A támadó nem sokkal később visszatért, akkor ágyékon rúgta a képviselőt, aki ekkor ismét rálőtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06